Szolgáltatásaink
Mérnöki szolgáltatásaink
Cégünk tevékenységének egyik fontos területe a megvalósítás lebonyolítása, a teljes kivitelezési folyamat felügyelete, a mérnöki szaktanácsadás. Magasan képzett szakembereink ellenőrzik a munkák megkezdéséhez szükséges összes feltételt. Megvizsgálják a vállalkozó felkészültségét, a beépítendő anyagok és termékek minőségét, az építési- szerelési eljárások és technológiák megfelelőségét. Az UTIBER az infrastrukturális projektek területén a független mérnök feladatait is el tudja végezni. Cégünk volt Magyarországon az első, aki M1 és M15 autópályák, valamint az M5 autópálya koncessziós struktúrában megépített szakaszainak beruházása kapcsán ezen feladatokat ellátta.
Legfőbb mérnöki tevékenységeink:
Mélyépítés
Mélyépítési munkáink leginkább a közlekedési és városi infrastruktúra fejlesztésében öltenek formát. Részt veszünk autópályák, autóutak, gyorsforgalmi és főutak, pihenők, valamint városi közlekedési beruházások végrehajtásában is. Ezeken túl a villamospályák, összekötő és elkerülő utak, szerviz és kerékpárutak, valamint benzinkutak építését is elvégezzük.
Környezetvédelem – Víz- és hulladékgazdálkodás
Számunkra fontos, hogy a fejlesztések és beruházások során mi is hozzá tudjunk járulni a környezet megóvásához. Aktívan részt veszünk szilárdhulladék gazdálkodási rendszerek, lezárt hulladék lerakók rekultivációjában, szennyvíztisztító telepek, szennyvíz csatornák, ivóvíz vezetékek, árvízvédelmi, folyószabályozási létesítmények és kikötők építésében
Műtárgyépítés
A hidak és felüljárók megépítése mindig nagy és izgalmas kihívást jelent. Büszkék vagyunk, hogy az évek során több ilyen beruházásban vehettünk részt.
Vasúti beruházások lebonyolítása
Mérnök csapatunk zöldmezős és meglévő kötöttpályás infrastruktúra fejlesztéseknél, valamint rekonstrukcióknál komplex, minden szakirányra kiterjedő mérnöki bonyolítói tevékenységet lát el, a megvalósíthatósági tanulmányoktól egészen a használatbavételi engedélyekig.